Mikrofonközelben!

A Mikrofonközelben képzést 2007 októberében indítottuk útjára. Akkoriban az Agnus Rádió és az Unitárius Webrádió szervezte meg az első ilyen képzést. Miután az Unitárius Webrádió megszűnt, az Agnus Rádió új partnert keresett. Az egyetemista K-fé Rádióval közösen szervezte meg 2008 októberében a második képzést. A cél mindkét alkalommal az volt, hogy olyan fiataloknak mutassuk meg a rádiózás kisebb-nagyobb titkait, akiket ez érdekel, de még soha nem volt alkalmuk kipróbálni. Mivel tudjuk, hogy egy-egy stúdióba nehéz bejutni, úgy gondoltuk, hogy az alapismereteket megpróbáljuk átadni ezeknek a fiataloknak, ezt majd tovább tudják fejleszteni, hiszen mind a két rádió felajánlja a képzés végén, hogy a gyakorlatok alatt szerzett tudást kamatoztassák a képzés résztvevői. Tevékenységünket azért kezdtük el, mert sehol Erdélyben nincs olyan képzés, amely olyan fiatalokhoz szólna, akik még sem egyetemen, sem máshol nem tanultak a rádiózásról. Különböző médiával foglalkozó intézmények szerveznek képzéseket, de ezek vagy továbbképzések (már gyakorló rádiósoknak), vagy belső képzések (csak az adott intézmény munkatársainak szólnak). A képzésünk tehát hiánypótló.



Immár harmadik alkalommal hirdetjük meg a Mikrofonközelben képzést, ezúttal is 60 diákot várunk rendezvényünkre, olyanokat, akik már vettek részt, vagy még sosem álltak mikrofon előtt. Idén három kategóriában hirdetünk meg 20-20 helyet, bejelentkezni a Kolozsvári Magyar Diákszövetség irodájában lehet (Avram Iancu/Petőfi utca 13), vagy interneten. Mindkét esetben a képzés kezdete előtt ki kell fizetni a 35 lejes bejelentkezési díjat, a KMDSZ irodájában, a bejelentkezés pillanatában, ha valaki interneten jelentkezik be, akkor banki átutalással fizetheti ki ezt az összeget. Figyelem! Az internetes bejelentkezés csak akkor válik érvényessé, amikor az összeg beérkezik a bankszámlánkra.

Várunk tehát mindenkit Kolozsvárra, május 14-16. között a Mikrofonközelben rádiós képzés harmadik kiadására.



A szervezők

Bejelentkezés

A bejelentkezés változott tavalyhoz képest. Azaz ezúttal több lehetőség van bejelentkezésre: a Kolozsvári Magyar Diákszövetségnél (Petőfi/Avram Iancu utca, 21. szám), ahol ki kell tölteni egy űrlapot, és ki kell fizetni a bejelentkezési díjat (35 lej). A helyszínen is be lehet jelentkezni, 13 és 14 óra között, vagy online. A bejelentkezési űrlapot itt lehet letölteni. Ezt el kell küldeni a mikrofonkozelben@gmail.com e-mail címre. Amennyiben kérdésetek van, tárcsázzátok a 0743210790 telefonszámot (ha kinyom, vagy nem válaszol, akkor Gábor dolgozik, vagy órán van), vagy írjatok a megadott e-mail címre.

Műhelytémák:




Hírszerkesztés: a rádiózás alapvető eleme, az egyik legfontosabb része a műsorrácsoknak. Ha érdekel, hogy hogyan tudod másokkal az éteren, vagy interneten közölni a nagyvilág eseményeit, akkor ezt a csoportod válaszd, Kiss Gyöngyvér, az Erdély FM munkatársa megtanítja neked, hogy hogyan kell híreket szerkeszteni.


Műsorvezetés: ezúttal Illés Mártonnal! Ha ki szeretnéd próbálni magad a műsorvezetésben, akkor ide iratkozz, és Illés Marci megtanít téged is arra, hogy hogyan beszélj, mit mondj, és miért éppen akkor mondd azt, amit mondasz.

Reklámkészítés: ugye ti is szeretitek, amikor egy reklám jól hangzik? Ha meg szeretnéd tanulni, hogy hogyan keverj a szöveg alá zenét, hogyan használj bizonyos effektusokat, akkor ebben a csoportban van a helyed, Bartha-Bíró Barna, a K-fé Rádió produkciófelelőse megmutatja neked a reklámkészítés titkait.

2010. május 11., kedd

Programterv:


május 14. péntek

14 órakor megnyitó a Bethlen Kata Diakóniai Központ harmadik emeletén, 317-es terem,
beszédet mond: dr. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja
Ferencz Amália, Agnus Rádió főszerkesztő-helyettes
Előadást tart: Rostás Péter István, Kolozsvári Rádió főszerkesztőhelyettese
16 órától 21 óráig:
A Bethlen Kata Diakóniai Központban a harmadik emeleten:
Agnus Rádió stúdió és 317-es terem: Illés Márton és a műsorvezetők csoportja
Sapientia EMTE Déva utcai épületében: Bartha Bíró Barna és a reklámkészítők csoportja
K-fé Rádió melletti terem: Kiss Gyöngyvér (Erdély FM) és a hírszerkesztők csoportja

május 15. szombat

11 órától ugyanazokon a helyszíneken zajlik a képzés
14 órakor ebéd
22 óra buli

május 16. Vasárnap

11 órakor kiértékelés, diplomakiosztás a Bethlen Kata Diakóniai Központ harmadik emeletén, 317-es terem